Történet
A siketnémák államilag segélyezett kaposvári intézete 1897. október 6-án nyílt meg a Sétatér út 6. számú házban, miután azt, a városi tanács ideiglenesen, ingyenes használatra átadta erre a célra. Alapját az a magániskola képezte, amelyet Milánkovics Tamás telekkönyvvezető, Somogy vármegye és Kaposvár város támogatásával létesített és vezetett 1885-1895-ig.
Az iskola egyrészt társadalmi adakozással, másrészt állami tanerő alkalmazásával jöhetett csak létre. Feladata a Dél-Dunántúlon élő "siketnémák" oktatása volt.
Itt kezdte meg működését intézményünk az 1897/98-as tanévben egy osztállyal, melyet Klinda Kálmán vezetett.A tervezett új intézet épületébe /jelenleg Somssich Pál utca 8./ 1902. szeptemberében költöztek át a gyerekek. Ekkor már öt osztállyal működött az intézmény, mely kezdettől fogva externátus volt. Az 1913/14-es tanév végéig az intézmény zavartalanul működött, és az utolsó békeévben már 73 növendéke volt. A városi vízvezetéket 1906-ban, a villanyvilágítást 1911-ben vezették be. Az I. világháború évei alatt megállt a fejlődés, sőt az intézmény léte is veszélybe került, mivel az iskola épületét katonai kórházzá akarták átalakítani. A tantestület egy része katonai szolgálatra vonult be, a hallássérülteket is besorozták. Az 1918/19-es tanévben a tanárok száma hatra csökkent, majd január 27-én az épületbe beköltözött a katonaság. Klinda Kálmánt felmentette a proletárdiktatúra népbiztossága, helyébe Kegler Ferencet állította. A pedagógiai munka alacsony színvonalra süllyedt. Az intézet válságos helyzetbe került. 1922-ben Deschensky Ferenc vette át az iskola igazgatását. A helyzet nem javult. A gyerekek családoknál laktak, ahol gyakran éheztek, ezért koldulással, vagy lopással pótolták a hiányzó élelmet. A tantestület tagjai radikális intézkedéseket sürgettek. Így került sor az ideiglenes internátus létrehozására fiúk számára. Az 1926/27-es tanév már zavartalan volt. 1930 nyarán felépült az intézmény egyemeletes keleti szárnya, így az 1930/31-es tanévet 84 növendékkel kezdte kilenc tanár és öt óraadó. 1935. március 22-én hirtelen elhunyt Deschensky Ferenc, az intézmény igazgatója, s "Vele sírba szállott a fáradhatatlan mozgató, cselekvő erő."
A II. világháború az intézmény fejlődését hosszú időre megakadályozta. Hadikórházzá alakították át az iskolát. Megszűnt az internátus is, mert felszerelésére szüksége volt a hadseregnek. 1944. március 19-én a tanítás is megszűnt. 1945 után az államosított intézményben újra megkezdődhetett a munka. 1954-ben átadták az egy emelettel megnagyobbodott tanulóotthoni célt szolgáló épületrészt. Az óvoda építése Duráczky József ötlete volt. 1956 sebei anyagi vonatkozásban is olyan nagyok voltak, hogy az államtól erre a célra nem lehetett pénzt kérni. Ezért az igazgató a társadalomtól kért és kapott segítséget, melynek eredményeképpen 1959 szeptemberében megnyithatta kapuját az akkori idők legmodernebb óvodája, a Süketnémák Dunántúli Központi Óvodája. 1979-ben kezdődött meg a mai iskolaszárny építése. 1984-ben befejezték a diákotthoni épületrész felújítását, majd jelentős udvarrésszel bővült az intézmény alapterülete.
A felszerelésekben és eszközökben (közlekedési eszközök, audiológiai állomás) folyamatos technikai fejlesztés folyik fenntartói támogatásból, önerőből, részben pedig pályázatos pénzeszközök felhasználásával.Szakmai vonatkozásokban is újabb profilokkal bővült (utazótanári szakszolgálat, konduktív pedagógiai ellátás, beszédfogyatékos, súlyos tanulási-, nyelvi zavarral küzdő gyermekek, tanulók ellátása) a 80-as évektől.
A szakmai fejlesztés, fejlődés nem állt le, napjainkban is kivesszük részünket a Bázisintézményi feladatokból, és törekszünk megfelelni az Akkreditált Kiváló Tehetségpont intézményi elvárásainak is. Programjaink szervezésével arra törekszünk, hogy biztonságos tanulási környezetet teremtsünk a hozzánk irányított gyermekeknek, tanulóknak, és megfeleljünk a szülők bizalmának.