Első témanap

Március 20-án tartottuk első témanapunkat, melyen 52 tanuló vett részt. A délelőtti program során két csapatban tevékenykedtek a gyerekek. Az első csapat játékos, sportos, ügyességi feladatokat hajtott végre, melyen saját készítésű eszközöket használtunk. A feladatok között szerepelt gólyalábazás, mocsárjárás, célba dobás, felderítés. A másik csapat ez alatt a projekthez kapcsolódó történelmi, irodalmi, honismereti feladatokon dolgozott  kiscsoportos formában, kooperációban. A délelőtt félidejében a két csapat feladatot cserélt. A témanap második felében megnézték, és elemezték az Egri csillagok c. film csatajelenetét, majd megtartottuk az Egri Vár-ban bemutatásra kerülő színdarabunk főpróbáját az általunk készített díszletekkel, jelmezekkel. Ezt követően kivonultunk a Berzsenyi parkba, ahol a két csapat számháborúban mérte össze erejét. Az utolsó feladatban eldugott török figurák megkeresése volt a feladat, melyeket kollégáink elrejtettek a park területén. A nap zárásaként megjavítottuk a csatajelenetben megsérült eszközöket, jelmezeket.

témanap_1_32.jpg témanap_1_52.jpgtémanap_1_80.jpgtémanap_1_133.jpgtémanap_1_137.jpgtémanap_1_142.jpgtémanap_1_149.jpgtémanap_1_184.jpgtémanap_1_23.jpgtémanap_1_188.jpgtémanap_1_278.jpgtémanap_1_253.jpgtémanap_1_81.jpgtémanap_1_100.jpgtémanap_1_122.jpg


Vissza az előző oldalra