„Felsős leszek” – átvezetés alsóból felsőbe

Intézményünkben a hagyományokhoz híven, szeptember 2-án és 3-án tartottuk átvezetési programunkat az ötödik évfolyamba lépő tanulóknak, leendő pedagógusaiknak és szüleiknek.

Az idei tanévben erre szeptember 2-án és 3-án került sor. A program célja, hogy megkönnyítse az alsó és felső tagozat közti átmenetet. Nagy örömünkre, szinte minden tanulóhoz eljött valamelyik hozzátartozója.

A két napos program során a gyerekek megismerkedtek a Teams felülettel, valamint sportfoglalkozásokon is részt vettek.

A szülőknek bemutatkoztak a szaktanárok, majd a kamaszkor jellemzőiről, nehézségeiről hallgathattak előadást. Bemutatásra került a felső tagozaton használt digitális felületet és az online fogadó óra működése.

Délután a „Diszes vagyok, és sikeres” programon már együtt vehettek részt gyermekek és szüleik, ahol iskolánk volt diákjai Mester Johannes William, Kiss Levente és Gallen Áron meséltek az iskoláról és mutatták be sikeres életútjukat.

Élményekkel telve, egymást jobban megismerve ért véget a két napos program.

Felsős leszek_1Felsős leszek_2Felsős leszek_3Felsős leszek_4Felsős leszek_5Felsős leszek_6Felsős leszek_7

Címkék: általános


Vissza az előző oldalra