hatásvizsgálat

Programunk a Nemzeti Tehetség Program 2018. évi, a hazai és határon túli óvodai tehetség-kibontakoztató programok támogatására kiírt pályázatán, a Somogy Vármegyei Duráczky József Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény óvodájában valósult meg. A tehetséggondozó program 12 iskola-előkészítő csoportos, különböző szociális és fejlettségi hátterű gyermek bevonásával zajlott.
A program céljai között egyaránt szerepelt a résztvevő gyermekek erős oldalának fejlesztése, illetve gyenge oldalának kiegyenlítése. Célunk a beszédfogyatékos, tanulási zavar veszélyeztetettséggel küzdő gyermekeink komplex tehetségfejlesztése volt logikai-matematikai, téri-vizuális és interperszonális tehetségterületen, a nyelvi és digitális kompetenciák erősítésével, személyiségük fejlesztését kiemelten kezelve.
A tehetségígéreteket fokozatosan, egyéni tempójukat figyelembe véve vezettük a mozgásos játékoktól a robotprogramozásig. Változatos módszerekkel, tevékenykedtetve, játékos gyakorlatok segítségével ismertük meg a gyermekek egyéni motivációit, adottságait. Ezekre alapozva valósult meg a célzott tehetségfejlesztés.
Az elnyert támogatásból fejlesztő eszközöket, játékokat és Bee-Bot gyakorlópályákat tudtunk beszerezni.

A 30 órás program moduljai nem csak egymásra épülnek, hanem a foglalkozások tematikái folyamatosan reflektáltak egymásra. Sok visszacsatolás és megerősítés segítette a gyerekek tehetségének kibontakozását. Ugyanazokat a kompetenciaterületeket más-más módszerekkel is fejlesztettük, ezáltal lehetőség nyílt arra, hogy a fejlődés érdekében minden gyerek a számára megfelelő támogatást kapja meg.
Az interperszonális modulnak az elsődleges célja a direkt tehetségfejlesztés kiegészítése, a program megalapozása volt. A gyermekek szociális és érzelmi kompetenciáinak fejlesztéséhez a drámapedagógia eszköztárát használtuk fel. A komplex tehetségfejlesztő program során úgy kerültek kiválasztásra a drámajátékok, hogy azokat a készségeket, képességeket, megismerő funkciókat fejlesszék, melyekre a mozgásos (téri-vizuális) és a logikai-matematikai szakaszban építeni szerettünk volna.
A téri – vizuális modul célja a testtudat, a téri tájékozódás és az oldaliság fejlesztése volt, verbális megerősítéssel. Nagyon fontosnak tartottuk a mozgás és a beszéd összehangolását, mivel tapasztalatunk szerint a tanulási zavarral küzdő gyermekek a nyelv alapvető ritmusát, zeneiségét nem jól érzékelik. A gyakorlatok megvalósítása során a testrészek, a helyzetek, a mozgások, a téri irányok pontos és gyakori megnevezésére is mód adódott. Ahhoz, hogy a gyermekekkel síkban tudjunk dolgozni, elengedhetetlen volt előbb a saját testen, majd a térben való biztos tájékozódás. A játékokat a Mozgáskottára épülő nagymozgásokkal és a téri irányok gyakorlásával készítettük elő, hiszen az idegrendszernek folyamatos mozgásos megerősítésre van szüksége. Ezeket a játékokat párban, csoportban játszottuk, így a társas kompetenciák is fejlődtek, illetve lehetőség nyílt a konfliktuskezelésre is.
A program harmadik moduljának megvalósítása során a Bee-Bot padlórobotban rejlő lehetőségek kerültek felhasználásra. A foglalkozások fő célja az algoritmikus gondolkodás, a problémamegoldó gondolkodás, továbbá az IKT-kompetenciák fejlesztése volt. A padlórobot jó kreativitás-fejlesztő eszköz is, továbbá pozitívan befolyásolta az anyanyelvi, a matematikai, a természettudományos és az esztétikai kompetenciákat is. A Bee-Bottal végzett feladatok gyakoroltatták, elmélyítették az irányok helyes használatát, segítették az iránytévesztéssel küzdő, részképesség-gyenge gyermekeket önsegítő módon fejlődni. Fontos volt, hogy a gyermekek, játékosan tanultak a robotméhecske segítségével.

A foglalkozások során nagy hangsúlyt kapott a pozitív visszacsatolás, a gyermekek jutalmazása, önbizalmuk növelése.
A gyerekek megismerték egymást, csoporttudatuk kialakult. A páros és a mikrocsoportos tevékenységekben is együtt tudtak működni társaikkal, a számukra legmegfelelőbb kommunikációs formában nyilvánulhattak meg, ez segítette a bizalomteli légkör kialakulását. Várták a közös tevékenységeket. Figyelmük, kifejezőkészségük, kitartásuk egyaránt alakult. Fejlődött öntudatuk és önismeretük, egymással jól kooperáltak.
Gyenge oldalukat sokféleképpen és változatosan tudtuk fejleszteni, melynek eredményeképpen saját testen és a térben is könnyebben igazodtak el. Számosságuk és téri tájékozódásuk határozottan fejlődött.
A robot fogalmát megértették. A téri-irányokat jól használták a foglalkozásokon. A Bee-Bot robotot rendeltetésszerűen használták és elsajátították a padlórobot programozásához szükséges tudást. Szabály-, és feladattudatuk sokat fejlődött. Tudtak rövidebb és hosszabb utakat programozni. Problémamegoldó gondolkodásuk, továbbá logikus-algoritmikus gondolkodásuk is sokat fejlődött, igaz egyénenként változó ütemben és mértékben.
A részt vevő gyerekek oldottan, nyitottan vettek részt a tevékenységekben. Az eszközök segítették az ellazulást, ezeket kreatívan, változatosan alkalmazták. A gyermekek a foglalkozásokon az egyéni elképzeléseiket, vágyaikat képesek voltak a csoport érdekei mögé helyezni.

Tehetség-kibontakoztató, tehetséggondozó programunk tapasztalatai alapján az egyéni erősségeket kiemelve, a pozitívumokra építve tudtuk tervezni a további fejlesztési utakat. Tapasztalatainkat megosztottuk a gyermekekkel dolgozó pedagógusokkal, gyógypedagógusokkal is, így a gyermekek még inkább az egyéni érdeklődésüknek, képességeiknek megfelelő tevékenységekben, programokban vehettek részt.
Az eredmény – az iskolától való visszacsatolásként – a mindennapi életben, a szervezés, tervezés, az önkifejezés és a másokkal való kommunikáció terén, továbbá a közösségi életben is megmutatkozik. A digitális oktatás területén a programban részt vevő gyerekek sokkal rugalmasabban, gördülékenyebben tudták venni az akadályokat, céltudatosan használták az online felületeket.
A program tapasztalatait felhasználtuk a 2019-es pályázat megírása és megvalósítása során is, hiszen az a pályázat is a Bee-Bot robot használatára alapul, mivel a robot nagyon jól alkalmazható egyéni, páros vagy csoportmunkában is, továbbá a segítségével akár összetettebb projekt is megvalósítható.
A projekt megvalósulásáról módszertani kiadvány, és fényképes összeállítás készült


Vissza az előző oldalra