élménybeszámoló

Erdélyi kirándulás augusztusban

Augusztus 21-én kora reggel indultunk az iskolától. Kb. 30 diák utazott velünk a buszon. Az utazás hosszú volt, melynek során a határon egy órát álltunk. Mielőtt a szálásra érkeztünk, megálltunk Aradnál egy rövid megemlékezésre. Ezután következett Déva vára, ahova siklóval mentünk fel. Csodás kilátásban volt részünk. Másnap Vajdahunyad várát néztük meg, a várban sok érdekességben volt részünk: ágyú, festmények, kiállítás, börtön, kínzókamra. Jártunk Gyulafehérváron, voltunk egy templomban, ahol szarkofágokat láthattunk, volt egy kevés szabadidőnk akkor elmentünk vásárolni (már aki vett is valamit). Torockóra is ellátogattunk, ahol csak magyarok élnek. Ott egy várromot is meg lehetett nézni. A mi osztályunkból csak ketten mentek fel, a többiek a buszon maradtak. Tordán a csapatunk kétfelé oszlott. Sóbányába és a strandra lehetett menni. A sóbánya csodálatos volt. Az utolsó napon Körösfőn, Nagyváradon és Nagyszalontán jártunk. Mindegyik település szép volt. Az út hazafelé sokkal hosszabb volt. Az ételek finomak, az ágyak kényelmesek voltak. A szálláson tisztaság volt.  Mind a négy nap nagyon jól éreztük magunkat. A végére nagyon elfáradtunk, de ennek ellenére szívesen részt vennénk még egyszer a kiránduláson.

Angyal Csenge, Szabados Éva, Fonai Levente, Szabados Éva

határtalanul_2023_élménybeszámoló_1.jpghatártalanul_2023_élménybeszámoló_3.jpghatártalanul_2023_élménybeszámoló_4.jpghatártalanul_2023_élménybeszámoló_5.jpghatártalanul_2023_élménybeszámoló_6.jpghatártalanul_2023_élménybeszámoló_7.jpghatártalanul_2023_élménybeszámoló_2.jpghatártalanul_2023_élménybeszámoló_9.jpg


Vissza az előző oldalra