Logopédiai iskola

Intézményünkben a súlyos vagy halmozott beszédproblémával, illetve a súlyos tanulási-, és/vagy nyelvi zavarral küzdő  gyermekek számára logopédiai osztályok működnek 1 - 8. évfolyamon.

Iskolánk célja, hogy a beszéd – és nyelvi fejlődésben enyhén, vagy súlyosan, illetve halmozottan akadályozott, tanulási zavar tüneteit mutató, sajátos nevelési igényű tanulókat nevelje és oktassa.
Az oktatás az aktuális NAT és hatályos kerettanterv alapján készült helyi tanterv szerint történik, a tananyag megegyezik az általános iskolákéval, ennek elsajátítása intenzív fejlesztés támogatásával valósul meg.

Felvételt nyerhet:

-    Minden tankötelezettségi korát elért gyermek, aki a SVM Pedagógiai Szakszolgálat szakértői vizsgálata alapján beszéd- nyelvi zavarral, illetve tanulási zavar veszélyeztetettséggel vagy tanulási zavarral küzd.
-    A többségi általános iskolából érkező olyan tanuló, aki az eredményes továbbhaladás feltételeinek az előzőekben felsorolt nehézségek miatt nehezen vagy nem képes eleget tenni.

A logopédiai osztályokba felvehető az a tanuló, akinek intézményünket, a SVMPSZSZ Szakértői Bizottság a gyermek beszédfogyatékossága vagy tanulási nehézsége, zavara (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia) miatt kijelölt. A beiratkozás minden esetben a szülő beleegyezése alapján történik. A döntés megkönnyítése érdekében, lehetőséget biztosítunk arra, hogy a szülő és gyermeke előzetesen foglalkozásokat tekintsen meg és részt vegyen azokon.
Tájékoztatás adunk a fejlesztési lehetőségekről, egyeztetjük nevelési elveinket, elvárásainkat.
Nyílt napok keretében igyekszünk lehetőséget nyújtani a logopédiai iskola szakmai munkájába való betekintésre is.

Alsó tagozat

Mi a célunk az alsó tagozat végére?

A gyermekeket, képességeik függvényében, egész személyiségükre ható fejlesztéssel eljuttatni arra a szintre, amely lehetővé teszi a lehetőség szerinti önálló ismeretszerzést, elősegítve a sikeres integrációt, és a majdani önálló életvezetést.

  • Miben más a mi iskolánk?


-    Kis létszámú osztályokban tanítunk (max. 14 fő)
-    Egyéni bánásmóddal, személyre szabott fejlesztés folyik
-    Intenzív logopédiai terápia - osztályonként állandó logopédussal
-    Szakértői vélemény alapján lehetőség van az első évfolyam két év alatt történő elvégzésére (nyújtott első osztály)
-    Az olvasás, írás és kommunikációs zavar megelőzése érdekében speciális olvasástanítási módszert alkalmazunk (Meixner-módszer)
-    Anyanyelvi fejlesztésre hosszabb begyakorlási, érési időt adunk
-    Magasan képzett, új dolgokra nyitott, tapasztalt szakemberek foglalkoznak a gyermekekkel
-    Jó tárgyi feltételek segítik az ismeretszerzést


  • A mozgásfejlesztésre kiemelt figyelmet fordítunk, ezért van...


- Alapozó terápia

- Hidroterápiás rehabilitációs gimnasztikai gyógyúszás az órarend szerint


- Gyógytestnevelés, gyógytorna és konduktív fejlesztés orvosi javaslat és szakvélemény alapján

- Mozgáskotta

 

  • Milyen programjaink vannak tanítási órán kívül?


-    Könyvtári foglalkozások
-    Színházi és báb előadások látogatása
-    Interaktív múzeumpedagógiai programok
-    Versenyeken, vetélkedőkön, pályázatokon való részvétel
-    Szakkörök
-    Sportfoglalkozások, kirándulások
-    Témanapok, Tehetségnap


Felső tagozat

A felső tagozat célja olyan alapkészségek elsajátíttatása, melyek elősegítik a tanulók kudarcmentes középiskolai integrációját. Szeretnénk, ha sajátos nevelési igényű és beilleszkedési zavarral küzdő tanulók harmonikus, kiegyensúlyozott emberekké válnának.

Miben vagyunk mások?

Tanulóink kis létszámú osztályokban tanulnak változatos módszerekkel, pl. csoportmunkában, digitális eszközökkel megsegítve. A normál tantervi anyag elsajátítását, ha kell, egyénre szabottan és egyéni ütemben teljesítik tanulóink. Az osztályban tanító szaktanárok, gyógypedagógusok és logopédus összehangolt szakmai munkája segíti a tantárgyi ismeretek minél alaposabb, a tanulók képességeinek megfelelő leghatékonyabb elsajátítását.
A számonkérésnél és értékelésnél a tanulók adottságait messzemenően figyelembe vesszük.
A tanulók délután saját osztályközösségükben napközis pedagógusukkal készülnek a következő napi tanítási órákra, célunk az egy osztály=egy napközis csoport. Tanulóinknak felzárkóztató és tehetséggondozó foglalkozások is elérhetők iskolai keretek között.

Egyéb lehetőségek:


- Tematikus témahetet rendezünk az élményközpontú tanulás érdekében.
- Kihelyezett tanórákat és tematikus foglalkozásokat tartunk a múzeumban és a könyvtárban.
- Tehetséges tanulóink versenyeken vesznek részt, pályamunkákat készítenek
- Vers és prózamondó versenyt szervezünk iskolánkban

- Tanulóink különböző szakkörökben bontakoztathatják ki tehetségüket (atlétika, informatika, művészetek, röplabda)


Speciális foglalkozásaink

-    logopédiai és fejlesztő foglalkozások heti rendszerességgel
-    kompetencia alapú oktatás egyes évfolyamokon
-    kondicionáló úszás, tartásjavító torna, gyógytorna
-    Iskolapszichológus, pszichopedagógusok, iskolai szociális segítő közreműködése a viselkedészavarok és serdülőkori problémák kezelésében.


Vissza az előző oldalra